Az oldalunkon leírtak a 2022. október 31. előtti állapotra vonatkoznak, így előfordulhat, hogy bizonyos információk már nem aktuálisak. Oldalunk frissítése folyamatban van.

Sunpower, a legkörnyezetbarátabb napelemes cég

Sunpower, a legkörnyezetbarátabb napelemes cég

Forrás: sunpower.com

Azt bizonyára te is tudod, hogy azok a cégek, amik napelemek gyártásával foglalkoznak, fontosnak tartják a környezetvédelmet és a tisztább jövő elérését.

Az viszont lehet, hogy számodra is újdonság, hogy ezek között a „zöld” cégek között is zajlik egyfajta verseny, hogy melyikük terméke funkcionál a legjobban, ráadásul úgy, hogy semmilyen kárt ne tegyen a környezetben.

Az egyik legelhivatottabb ilyen amerikai cég a Sunpower, akikről neked is hallanod kell!

Egyik projektjükben azt tűzték ki céljukul, hogy olyan szoláris erőműveket hozzanak létre, amik nemhogy rombolnák, hanem jobbá is teszik az adott környezetet, ahová építik őket.

Emellett pedig, bejelentették, hogy szeretnének csatlakozni az Egyesült Államokban meghirdetett „napelem újrahasznosító” programjába is.

Ez aztán a nagyfokú elhivatottság a környezet felé!

Környezetvédő erőművek

A Sunpower egy olyan cég vezető szerepet tölt be a napenergia iparban, aminek a legnagyobb célkitűzése a fenntarthatóság elérése.

A környezetért érzett szenvedélyük arra is kiterjed, hogy milyen módon tervezik, gyártják és üzemeltetik termékeiket szerte a világon.

Egyik ilyen fejlesztésük a Light on Land erőművek, amik minimalizálják a nagyszabású energiarendszerek környezetre gyakorolt hatását, miközben maximalizálják a megújuló energiát, amit eszközeikkel megtermelnek.

A Light on Land projektjüknél olyan helyekre telepítik a szoláris erőműveiket, amik már valamilyen szinten meg lettek zavarva:

mezőgazdasági peremterületek, barnamezős részek, hulladéklerakók, illetve olyan helyeken is próbálkoznak, ahol lehetőség van a terület kettős felhasználására, mint például a juh legelőknél is.

A projekt helyszíneinél a Sunpower embereinek az a célja, hogy az adott földterületen a talajt megpróbálják helyreállítani, miközben a technológiájukkal csak minimálisan befolyásolják a természeti körülményeket.

Így működik a Light on Land a gyakorlatban

Így működik a Light on Land a gyakorlatban

Forrás: sunpower.com

A cég arra törekszik, hogy erőműveik minél kisebb befolyást gyakoroljanak az adott terület környezeti adottságaira.

Egyfolytában figyelemmel kísérik az adott terület változásait, hogy mindig a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően üzemeltethessék eszközeiket, emellett pedig olyan ökológiai környezetet hoznak létre az adott területen, ami elősegíti az őshonos növények és állatok zavartalan létét.

Amikor egy újabb erőművet szeretne telepíteni a cég, akkor a hely kiválasztásában az imént említett faktorokat mind számba veszik.

Olyan napelemeket terveznek, amik képesek alkalmazkodni az adott terület domborzati viszonyaihoz, miközben az adott terület növényzetét arra használják fel, hogy maximalizálni tudják a talajvíz utánpótlását és a talaj szén-dioxid megkötő képességét.

Általánosan bevett gyakorlat a cégnél, hogy az erőműveik környékére juhokat telepítenek, amik a napelemek alatt legelésznek, ezáltal az állatok jól laknak és a kaszálás is teljesen környezetbarát.

A Light on Land projekt nemcsak a Föld tiszta-energia készletét bővíti, hanem olyan földgazdálkodási szokásokat is kialakít, amik jó hatással vannak a környezetre.

A kaliforniai napelem farm

A kaliforniai napelem farm

Forrás: erdekesvilag.hu

Ha érdekel, hogy a gyakorlatban hogyan működik a Light on land projekt, akkor hoztunk rá neked egy példát is.

2013 októberében készült el teljesen az Egyesült Államokban létrehozott California Valley Solar Rach (CVSR) nevű hely, melynek jelentése „Kalifornia-völgyi napelem farm”.

A CVSR Kalifornia államban található, egy egykori hatalmas farmon, ahol a föld túllegeltetés következtében használhatatlanná vált.

A SunPower erre a területre egy 250 megawattos erőművet telepített, amely a becslések szerint jelenleg annyi energiát termel, ami elég 100.000 lakás ellátására.

Amellett, hogy energiát termelnek, elkezdték a helyszín helyreállítási munkálatait is:

Megtisztították a területet a terméketlen földtől, tápanyagban dús termőtalajjal hintették be a területet és az helyi viszonyoknak megfelelő természetes növénytakaróval ültették tele.

A napelemeket úgy helyezték el, hogy ne zavarják az érzékeny biológiai erőforrásokat, ezáltal egy olyan természetvédelmi területet létrehozva, ahol az őshonos állatok, mint az antilop, szabad mozgását elősegítsék.

A helyszíni élővilág háborítatlan környezetét innovatív megoldásokkal teremtették elő az építkezés során.

Biológusok nyomon követték az állatokat és azt állapították meg, hogy az építkezés során 15 kitróka született a helyszínen 2012 tavaszán, akik azóta elérték a felnőttkort és saját otthonra leltek a napelemek között.

A megfigyelések segítségével a biológusok olyan értékes adatokat gyűjtöttek, amik a későbbiekben segíthetnek megőrizni és megvédeni rengeteg állatfajt.

Emellett pedig, mialatt a terület készült, 10.500 hektárnyi tápanyag dús termőföldet hozott létre a SunPower.

Egy élhetőbb bolygó a cél

Egy élhetőbb bolygó a cél

Forrás: sunpower.com

Annak érdekében, hogy a világ egy tisztább hely legyen, nem elég, ha mindenki egy kicsit kevesebbet csinál:

Kevesebbet vásárol, kevesebbet használja az autóját és kevesebb hulladékot termel.

Ennél többre van szükség annak érdekében, hogy egy hosszan tartó, pozitív változás történjen a bolygó és az emberek életére nézve.

A SunPower az egyik olyan világméretű cég, ami hisz benne, hogy napelemek gyártásával és használatával a kívánt, tisztább környezet elősegíthető.

Termékeik sokkal több energiát képesek termelni, mint más napelemes cégek, ráadásul előre jelezhetően paneljeik hasznos élettartama legalább negyven évre tehető.

Emellett pedig, a jövőre is gondolnak, mivel tudják, hogy a fotovoltaikus napelemeknek is megvan a hasznos élettartama, ezért nem árt elgondolkozni azon, hogy mi lesz a panelekkel, ha már nem működnek?

Mivel egyre több háztatás és cég választja a napenergiát, ezért nem árt, ha a gyártók előre gondolkodnak és kifejlesztenek egy tervet arra nézve, hogy mi lesz nagyjából fél évszázad múlva, amikor a mostani napelemek elérik élettartamuk végét.

Hiszen ha megtisztult a bolygó, nem lenne célszerű hatalmas fotovoltaikus szemétlerakókkal elárasztani.

Fontos az újrahasznosítás, a napelemeknél is

Fontos az újrahasznosítás, a napelemeknél is

Forrás: pvsolarreport.com

Az Egyesült Államokban létrehozták a Solar Enegy Industries Association-t (SEIA), vagyis a napelemeket gyártó vállaltok szövetségét, melynek többek között a SunPower is tagja.

A SEIA egy olyan országos hálózatot hozott létre az USA-ban, ahol szállítópartnerek és gyűjtőpontok segítségével a tönkrement napelemeket felelősen tudják kezelni.

Ez a fogyasztók számára is hasznos, mivel betekintést nyújt nekik is abba, hogy hol és hogyan lehet újrahasznosítani a fotovoltaikus paneleket.

A hálózathoz csak olyan gyártók csatlakozhatnak, akik megfelelnek a szigorú természetvédelmi-, egészségügyi-, biztonsági- és fenntarthatósági követelményeknek.

Azáltal, hogy a SEIA ezeket a lépéseket megteszi, leveszi a jövő generációk válláról a terheket, akiknek meg kellene szabadulniuk a használaton kívüli napelemektől.

A SunPower innovatív napelemei, a nagy hatékonyságú egyenáramú (angolul: high-efficiency direct current, vagyis DC) paneljei teljes mértékben újrahasznosíthatóak és elnyerték a Cradle to Cradle Certified Silver elismerését a fenntartható technológiák gyártásáért.

A SunPower, a SEIA társelnökeként büszke arra, hogy ilyen nagy lépéseket sikerült tennie az újrahasznosítás felé és a jövőben is arra törekszik, hogy az napelemes iparág többi cégével együtt olyan megoldásokat dolgozzanak ki, amik költséghatékonyan és környezetbarát módon képesek a napelemek újrahasznosítására, hogy a tiszta energia valóban hosszútávon fenntartható legyen.

Te megteszed a következő lépést?

Amint látod, a napelemek szinte napról-napra fejlődnek, ráadásul elérhetőbb közelségben vannak, mint gondolnád.

Ha eddig azért nem mertél beruházni erre a tiszta-energiára, mert féltél, hogy még nem eléggé kiforrott ez a technológia, akkor már emiatt sem kell aggódnod, hiszen amint olvashattad, a szakértők már a napelemek jövőjét is megtervezték!

Ha már ma elkezdesz spórolni, akkor rövidesen neked is lehet napelem rendszered a házad tetején, amivel biztosíthatod családod energiaellátását úgy, hogy még a környezetet is véded.

A döntés a Te kezedben van.

Élsz vele?

Töltsd ki most árajánlatkérő űrlapunkat

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Kérdésed van?
Tedd fel nekünk itt!
Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.